Nagykáta

Nagykátáról:

Nagykáta a történelem folyamán mindig is központi szerepet töltött be a régió életében. 1743-ban Mária Teréziától mezővárosi rangot kapott, majd 1989-ben kapta meg a városi rangot a 13 ezer lakosú település.

A város főutcája a Szent György-templom mellett nyíló Dózsa György út, a legtöbb középület és látnivaló színhelye. A sarkon Kármán László helyi szobrászművész alkotása: az Ébredés nőalakja fogadja az érkezőket. A polgármesteri hivatal az egykori Keglevich-kastélyban működik, mely az 1849-es tavaszi hadjárat idején Görgey tábornok főhadiszállása és a sebesült honvédek hadikórháza volt. A szépen kialakított butiksorok és üzlethelyiségek között a Vadász utca sarkán áll a város millenniumi emlékműve, a Magyarok Nagyasszonya-szobor. A hangulatos Európa tér a nyár esti programok, a városi közélet egyik színhelye, ahol érdemes elidőzni. A Damjanich János Gimnáziummal szemben a temető látható a város egyik legértékesebb műemlékével, a XVIII. században barokk stílusban épült Keglevich-kápolnával, mely ellipszis alakú kupolájával egyedülálló az országban.

A vasúti átjárón túl találjuk a város országos hírű gyógy- és termálfürdőjét, mely gyógyvize mellett úszó- és élményparkos gyermekmedencével, a legkisebbeknek bébipancsolóval, futball- és röplabdapályákkal szépen gondozott környezetben várja a gyógyulni, felfrissülni vágyókat.

A város északkeleti határában, a Jászberény felé vivő 31-es főút mentén található a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság egreskátai majorja, mely őshonos állatfarmmal, lovasbemutatókkal és a magyar puszta hamisítatlan hangulatával várja a látogatókat. Igény esetén gyalogtúrás szakvezetéssel vagy sétakocsikázással bejárhatók a Nyík-rét védett területei, valamint a szikes laposairól, mocsárfoltjairól, pusztai tölgyes maradványáról nevezetes egreskátai Sóstavak vidéke is.

Adatok:

Rang – járásszékhely város
Népesség (2018. jan. 1-én) – 12572 fő
Területe – 81,61 km2

Település honlapja

Civil Szervezetek:

Asbóth Oszkár Modellező Klub

Bartók Béla Bélyeggyűjtő Kör

Bede Molnár Mihály Hagyományőrző Csapat

BLOCK-ART Kulturális Egyesület

Citura Néptánc Együttes

Egyesület Nagykáta Város Polgáraiért

Erdőszőlőiek Baráti Köre

Földváry Károly Hagyományőrző Csapat

Hancurka Közhasznú Alapítvány

906 sz. Hunyadi László Cserkészcsapat

Jazzbalett-Társastánc Klub

KALOT Nagykátai Népfőiskolai Egyesület

Katica Nyugdíjas Klub

Katolikus Asszonyok, Lányok Szervezete, Kalász Idősek Csoportja

Kátai Szerencsepatkó Lovas Egyesület

Katolikus Karitász

Kereplő Diákszínjátszó Egyesület

Kilátó Egyesület

Kisherceg Alapítvány

Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat

Középső Kalász Csoport

Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Diákönkormányzata

Magyar Vöröskereszt

Mátray Gábor Alapítvány

Mátray Gábor Általános Iskola, Szülői munkaközösség

Munkácsy Mihály Ifjúsági Bélyeggyűjtő Kör

Nagycsaládosok Nagykátai Egyesülete (NANE)

Nagykáta Hétszínvirág Közhasznú Alapítvány

Nagykáta Honvédtüzér Hagyományőrző Alapítvány

Nagykáta Színjátszó Egyesület

Nagykátai Motorosok a Nemzetért Nemzeti Egylet

Nagykáta Városi Könyvtárért Alapítvány

Nagykáta és Vidéke Horgászegyesület

Nagykáta-Tápióvidéki Missziói Református Egyházközség

Nagykátai Fotókör

Nagykátai Kézművelők Klubja

Nagykátai Meteor Kempo Klub

Nagykátai Polgári Egyesület

Néptánc Klub

Pedagógus Klub

Polgárőr Egyesület

Reformák Alapítvány

Római Katolikus Egyházközség

Sakk Szakosztály

Segítünk Alapítvány

Szülők Közösségének Választmánya-Kisherceg Ó.

Tápiómente Közhasznú Alapítvány

Tápiómente Mentésügyi Alapítvány

Tápiómente Szülők Tanácsa

Tápiómente Tűzvédelméért Alapítvány

Tápiómenti Ipartestület

Tápiómente Néptáncegyüttes

Tápiómenti Baloldali Baráti Egyesület

Tápiómenti Mozgássérültek Egyesülete

Teréz Anya Szeretet Misszionáriusai

Ünnepi Hangok Alapítvány

Váci Mihály Általános Iskola Diákönkormányzata

Váci Mihály Általános Iskola Felsős Énekkara

Városi Női Kórus

 

Látnivalók:

Keglevich-kastély

Mester Ranch

Római katolikus templom

Szent Kereszt-kápolna

Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.