Bemutatkozás

A Tápió Natúrpark bemutatása

A Tápió Natúrpark területe a Gödöllői-dombság és az Alföld találkozásánál fekszik az Alsó- és Felső-Tápió mentén, Sülysáptól egészen Tápiógyörgyéig. Különlegessége, hogy viszonylag kis területen számos különböző élőhely található itt a dombvidéki tölgyesektől, löszgyepektől a Kiskunságra emlékeztető homokbuckákon át a tiszántúli szikesekig. Legnagyobb védett területe a farmosi Nagy-nádas mocsara, mely a térség természetvédelmi fellegvára is egyben. A térségben számos tanösvény, bemutatóhely várja a látogatókat, melyekhez szakvezetés is igényelhető.

Szkíta aranyszarvas

A Tápió-vidék a szkíta aranyszarvas és Kincsem, a verhetetlen csodakanca földje is egyben, de híres a 1848-as hagyományőrzőkről is. Tápióbicskén rendezik meg minden évben, április 4-én az úgynevezett “hídi csatát”, mely a tavaszi emlékhadjárat egyik legnagyobb hadi játéka. Kiemelkedő bemutatóhelye a tápiószelei Blaskovich Múzeum és a farmosi Vízparti Élet Háza Természetvédelmi Oktatóközpont.

Táji adottságok, természeti értékek

Szürke marhák a Nyík-réten

A natúrpark területén több, mint 4500 ha országosan védett terület helyezkedik el 12 kisebb nagyobb részegységben a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet részeiként, melyek a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság felügyelete alá tartoznak. De még közel ugyanennyi Natura 2000-es terület és több, az önkormányzatok által kijelölt helyi védettségű terület is található a térségben. Legnagyobb kiterjedésű egybefüggő védett területe Nagykáta és Farmos között húzódik, melyet vizenyős rétek, mocsarak, löszgyepek és szikes foltok mozaikja alkot. A nagykátai Nyík-réten legel a nemzeti park impozáns megjelenésű szürke marha gulyája a hortobágyi pusztákat idéző, festői környezetben.

Gombai patak völgye

A síkvidéki területek mellett figyelemre méltóak a Gombai- patakvölgyek vadvirágos löszoldalai, a dombok között kanyargó patakok ártéri ligetei és láprétjei, valamint a Felső-Tápió Tápióság és Tápióbicske közötti szakasza, mely az egykori alföldi kisvízfolyások tájképi megjelenésének egyik utolsó képviselője. A Felső-Tápiótól északra húzódó homokbuckások számos védett fajnak – báránypirosító, homoki nőszirom, fekete kökörcsin -nyújtanak otthont, árvalányhajas gyepei igazi kiskunsági hangulatot idéznek.

Hagyományőrzés és kulturális értékek

Andrássy-kastély

A natúrpark területén több, a XVIII-XIX. században épült nemesi kastély és kúria őrzi az egykori birtokosok emlékezetét. Legimpozánsabb megjelenésű a tóalmási Andrássy-kastély, melyet csodálatos angolpark vesz körül, idős faóriásokkal, tavakkal és sétányokkal tarkítva. Tápiószelén található az ország egyetlen, a berendezéseit teljesen épségben megőrző nemesi kúriája, a Blaskovich Múzeum, melyet egykori lakói már életükben múzeumként használtak és számos műkincset gyűjtöttek ide össze a világ minden részéről.

Ajánlott turisztikai programok, célpontok

Farmosi békamentés

Ökoturisztikai programok közül országosan legismertebb a már másfél évtizedre visszanyúló farmosi békamentés, melyre minden márciusban várják az önkéntes segítőket. A mentés csúcspontjaként a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a helyi civil szervezetekkel együttműködve minden évben megrendezi a Békamentő-Gólyaváró Családi Napot is, melyre változatos gyerekprogramokkal és helyi kézműves-termelői vásárral várják a látogatókat.

Tápiógyörgyei Fülemüle tanösvény

Kiránduló csoportok számára a farmosi Vízparti Élet Háza Természetvédelmi Oktatóközpont munkatársai szerveznek egész napos programokat az óvodástól a nyugdíjas korosztályig. A natúrpark több településén is kitáblázott tanösvények segítik a települések és az élőhelyek megismerését. Ezek látogatásához előzetes időpont egyeztetéssel szakvezetés is kérhető. De az év folyamán vannak előre meghirdetett tájséták és teljesítménytúrák (Kincsem, Aranyszarvas, Sóút, Mackó, Nőszirom, Tápió-Hajta) is, melyekre be lehet jelentkezni.

Tóalmási strand

Állandó kiállítással a tápiószelei Blaskovich Múzeum és a helyi falumúzeumok, tájházak várják a látogatókat, melyek szinte minden településen megtalálhatóak. Valamint a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban egy kis múzeum mutatja be a verhetetlen csodakanca életét.

A kikapcsolódásra nyújtanak remek lehetőséget a natúrpark gyógyfürdői és strandjai is. Tóalmáson, Nagykátán, Tápiószentmártonban és Tápiógyörgyén meleg és hűs vizű medencék egyaránt várják a fürdőzni és pihenni vágyókat.

 

A Tápió Natúrpark jelképe:

A  natúrpark területe a Gödöllői-dombság és az Alföld találkozásánál fekszik, ennek köszönhetően igen változatos táji karakterek és élőhelyek  figyelhetők meg. A két domb a Gödöllői-  és a Monor-Irsai-dombság vonulatait jelképezik. A két fehér sáv a Tápió két ágát ábrázolja,  melyek oldalágaikkal beszövik a térséget. A gyékénycsomó pedig a farmosi Nagy-nádast, mely a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet legnagyobb, és országosan is legismertebb védett területét jelöli. A lófej egyrészt az évezredes tájhasználati módra utal, alapvetően legeltetéses állattartás volt a jellemző a nagy kiterjedésű rétek, löszoldalak mentén. Másrészt a natúrpark egyben Kincsem a verhetetlen csodakanca, a “magyar csoda” földje, mely itt született, nevelkedett Blaskovich Ernő birtokán és a mai napig ismert nemzeti büszkeségünk.

A natúrparki cím kihirdetésének éve: 2019.
Területe: 18 településen 729 km2, ~ 75 000 lakos
Települései: Sülysáp, Káva, Kóka, Úri, Gomba, Bénye, Pánd, Tápiószecső, Tápióság, Tápióbicske, Nagykáta, Tóalmás, Szentlőrinckáta, Farmos, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős és Tápiógyörgye.

Képviselője és koordinálója: Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány (rövid név: Tápió Közalapítvány)
Székhely: 2711 Tápiószentmárton, Kossuth L. u. 3. E-mail: info@hajtapartja.hu

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.