Sülysáp

Sülysápról:

A Gödöllői-dombság keleti nyúlványain elterülő 8000 lakosú nagyközség két korábbi település Tápiósüly és Tápiósáp egyesüléséből jött létre 1970-ben. A két község közéletében, szokásaiban, a népesség összetételében azonban ma is megfigyelhető az önálló múlt hagyatéka.

A sülyi falurészen találjuk a Tápió-vidék legrégebbi épségben fennmaradt katolikus templomát, mely a térségben egyedülállóan a gótikus építészet stílusjegyeit őrzi. Tornyában az 1498-as évszámot találták meg. A templom feletti temetődombra felsétálva elénk tárul a település teljes panorámája. Itt találjuk az I. világháborúban, Sülyben elhunyt olasz katonák emlékművét is. A Kápolna utcán lesétálva és a Fő úton még megfigyelhetünk egy-egy falusi lakóházat, azonban a régi épületek javát a sápi részen találjuk. A központban, a Szent István téren látható az államalapító király életnagyságú szobra és a szépen kialakított millenniumi emlékpark.

Tápiósáp egykori birtokosainak a Sőtér, a Hevessy és a Grassalkovich családoknak kastélyait a Dózsa György út végén a sápi templom környezetében találjuk meg. A barokk stílusú templomot a Sőtér család építtette a XVIII. században. A Szent István Általános Iskola kovácsoltvas kapujával szemben található a település egykori életét, használati tárgyait bemutató Falumúzeum, mely előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

A faluból kivezető Forrói úton juthatunk el az egyik legkedveltebb kirándulóhelyhez, a sülysápi halastavakhoz. A csodálatos környezetben elhelyezkedő három tó kedvelt horgász- és pihenőhely, de lehetőség van tereplovaglásra is. A legbelső tó után rövid sétával egy igazi forrást is megnézhetünk, amely a Sápi-patak szülőhelye. A horgásztavak felett már a szomszédos tájegység legszebb részeit óvni hivatott Gödöllői-dombvidék Tájvédelmi Körzet kezdődik.

Adatok:

Rang – város
Lakosság (2018 jan. 1.) – 8425 fő
Terület – 47,19 km2

Település honlapja

Civil szervezetek:

 

Látnivalók:

  • Grassalkovich-kastély
  • Sőtér-kastély
  • Hevesy-kúria
  • Nepomuki János szobor
  • Sápi Szent István római katolikus templom
  • Sülyi Kisboldogasszony római katolikus templom
  • Helytörténeti múzeum
  • Kálvária-kápolna
  • Túra a Naprendszerben
  • Forró forrás
  • Szentháromság szobor
  • Tápió-menti Bemutató Csillagvizsgáló
  • Alsó-Tápió patak két mellékága
  • Felső-Tápió felső szakasza
  • Tápiósülyi Leányvár (földvár)
  • Sápi-patak
  • Nagy-mocsarina és a Felső-Tápióvölgy

Látnivalók:

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.