Nagykáta egyik helyi védelem alatt álló szobra Szent Vendelt ábrázolja.
Az alkotás eredetileg a Tápióbicske felé vezető út mentén állt. Akkor igaz volt rá a mondás: “Vendelke a juhászok pártfogója, őrzi a határt”. 1896-ban beljebb hozták, az akkor kiterjedt nagykátai vásártér szélére. Az egykori vásártér helyére, ill. annak egy részére 1911-ben épült az az iskola, ami “megörökölte” a szobrot. Mostani elhelyezése (a Jászberényi út mentén) utal a jászsági kapcsolatokra.
Szent Vendel napja: Október 20.; élt pedig *Skócia, 554 körül(?). + Tholev, 617 (?).
A könyvből: “Vendel királyfi a mi fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt. Korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá…”
És éppen ez az életmód, a mezők csendje volt az, ami megérlelte benne a gondolatot, ami a remeteség, “az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy” iránt megfogalmazódott.
Életének legendákkal teli története a könyvben lévővel nem azonos részletezettséggel, de olvasható a katolikus.hu cikében: www.katolikus.hu
Fontos ebből, hogy a legendák egyike szerint még Vendel életében közösséggé alakult, kolostor épült “és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben”.
Október 20.– a szent napja által – az állattartással, a juhokkal foglalkozó gazdák ünnepe minden idők óta. A szentet ábrázoló szobrok általában a települések szélén, a legelők közelében találhatók. Ennél az ábrázolásnál Vendel kezét a szívére szorítja, lábánál a leírás szerint egy kutya és egy bárány látható, de én egy kost és egy juhot vélek látni. Kalapja a szokásos ábrázolásoknak felel meg, míg feje felett az ívelt sátortető védi.
A talapzaton: “Kézítette Nagykáta Köség 1863”
