Evangélikus templom – Tápiószentmárton

Tápiószentmárton központjában tekinthető meg az 1845. és 1847. között klasszicista stílusban épült evangélikus templom. Az egyhajós, homlokzati tornyos templom főoltáron Kiss Bálint Krisztus az Olajfák hegyén című festmény látható, keresztelőmedencéjén az 1847-es évszámon olvasható. 1938-ban átfogó felújítást végeztek rajta, majd 2003-ban közadakozásból készítette toronyóra átadásával folytatódott a templom formálása.

Története:
1783-tól, a türelmi rendelet lehetőségét kihasználva a tápiószentmártoni evangélikusok anyagyülekezetet alakítottak. Ekkor még természetesen nem volt evangélikus templom, hanem az istentiszteletet átmenetileg a mágócsi Kubinyi kúria néven ismert épületben tartották. A gyülekezetalapítás után kb. 6 évre (1789) először egy imaházat építettek, boltívek és torony nélkül, szalma és zsindelytetovel, mellette fa haranglábbal. Ez a bizonyos imaház 1845-47 között épült át egyhajós templommá, boltívekkel és toronnyal, Szvacsina József ceglédi építész tervei alapján. A hossza 27.25 m a szélessége pedig 11.16 m, tetőgerinc magassága: 9 m. A torony magassága 25 m. A homlokzat és az oldalfalak klasszicista, a három részes bádog torony süveg pedig 1878-ban késo-barokk stílusban készült. 1882-ben a gyülekezet átalakította a fa kórust tégla építménnyé. A belső tere úgy van kialakítva, hogy nagyobb rendezvények esetén székekkel együtt 250 főt le lehet ültetni. A templom 1913-ban 4,5 m hosszú sekrestyével, majd 1983-ban kb. 50 fő befogadására alkalmas gyülekezeti teremmé bővült. 2003 június 8.-án került átadásra a toronyóra. 2007-2008 folyamán külső tatarozáson esett át az épület.

Harangok

1.harang, 320 kg, magassága: 80 cm, átméroje: 85 cm.
Feliratai:
Én vagyok az Alfa és az Omega A kezdet és a vég-ezt mondja az Úr. /Jel, 1.8/ Légy hű mindhalálig és néked adom az élet koronáját.” /Jel, 2.10/ Az Úr 1934. évében öntették a világháborúban elvitt harang pótlására. Az egyházközség fennállásának 150. évfordulója alkalmából. A Tápiószentmártoni hívek közadakozásból Nagyobb adományt adtak Vitéz Dr. Turáky Dezső egyházfelügyelő és Dudok Márton egyháztag. Öntötte Slezák László Magyarország aranykoszorús harangöntő mester Budapesten.

2.harang, 112 kg, magassága: 50 cm, átméroje: 60 cm. Tápiószentmártoni Ágostai Ev. Ecclesia részére 1825. Fudith Henricus Eberhard Pesthini 1825. (öntötte Eberhard Henrik Pesten 1825) A harangon a jó pásztor és egy juh képe.

Cím: 2711 Tápiószentmárton, Fő út 1.
Vezetékes telefon: 29/423-029
Email: tapevgyul@lutheran.hu
Istentiszteletek: Minden vasárnap 10 órakor
Weblap itt

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.