Hídi csata

A Tavaszi Emlékhadjárat talán Közép-Európa egyik legjelentősebb katonai hagyományőrző hadijáték-sorozata, melynek egyik legkiemelkedőbb eseménye az 1849. április 4-i csata felelevenítése Tápióbicskén.

Másfél évszázaddal ezelőtt a szabadságharc legnagyobb hadvezéreinek – Klapka György, Görgey Artúr és Damjanich János – részvételével a magyar honvédsereg dicsőséges győzelmet aratott a császáriak felett. Emlékükre április 4-én 200 hagyományőrző – ágyúsok, lovasok és gyalogosok – eleveníti fel a csatát, melynek látványos eleme volt a Tápión átívelő alig 2 méter széles híd elfoglalása. A vörössipkás és fehértollas honvédek versengésüket félretéve együtt nyomultak át a fatákolmányon, és egész napos csata után legyőzték a császári erőket.

A tavaszi hadjárat hagyományőrzők által felelevenített látványos programsorozatának híre mára túlnőtt határainkon is. Az eseményre a 15-20 ezer hazai érdeklődő mellett évek óta érkeznek szlovák, lengyel, cseh, német, francia résztvevők és látogatók.

A katonai hagyományőrzés keretében történelmi előadások, koszorúzási ünnepségek, táncházak, látogatható huszártáborok, kulturális műsorok, vetélkedők, katonai felvonulások kísérik az élethű csatabemutatókat a tavaszi hadjárat helyszínein: Boldogon, Turán, Jészfényszarun, Jászákóhalmán, Jászberényben, Nagykátán, Tábióbicskén, Kókán, Szentmártonkátán, Isaszegen és Gödöllőn.

A több mint egy hetes rendezvénysorozaton mintegy 20 lovas alakulat, 15 gyalogsági alakulat és 5 tüzér alakulat közel 500 katonai hagyományőrzője, valamint 30 kulturális szervezet, és 14 önkormányzat működik együtt.

Március végén indul útjára Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata a Magyar Hagyományőrség, az érintett önkormányzatok, művelődési intézmények és a helyi hagyományőrző egyesületek rendezésében.

Az Emlékhadjárat útvonalát az egyes településeken nagyszabású koszorúzási ünnepségek, történelmi előadások, népzenei és néptánc műsorok, rock koncertek, huszárkonyha főzőbemutatók, zenés katonai hagyományőrző parádék és nem utolsó sorban látványos csatabemutatók szegélyezik, amelyeken gyalogsági alakulatokkal, tüzérséggel és a még több lovassal gyarapodik a résztvevők száma.

A Tavaszi Emlékhadjárat résztvevői saját korhű ruházatukkal, felszereléseikkel és történelmi fegyvereikkel idézik fel a magyar történelem egyik igen jelentős katonai sikerét. 

A tápióbicskei csatát minden évben április 4-én rendezik az időjárástól, munkanapoktól függetlenül.

A történelmi eseményekről itt olvashattok

Az emlékhadjáratról, és a csatáról itt található rövid videó

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.