Kálvária-kápolna

A Szent István tiszteletére felszentelt templom mellett találjuk a Sőtér család adományából 1776-ban épült Kálvária-kápolnát. A kör alaprajzú barokk stílusú építményt füzérek és címer díszíti. Kelet-Közép-Európában csupán 5 ilyen építményről tudunk, folyamatban van a világörökség részévé nyilvánítása.

Sőtér család története

Ha van család, mely sokat tett községünkért, az a Sőtér család. Több, mint 100 éven át jelentős szerepet töltöttek be a 18.-19. századi falu életében.

Az „első” Sőtér Ferenc volt, akiről annyit tudunk, hogy Gyöngyösről származott, és 1659-ben szerzett nemeslevelet. A 17.sz. közepén visszafoglalt Pest megye első alispánja lett.

Főként Sápon hagyták maradandó nyomaikat: nagyon gazdag család volt, és nem restelkedtek javaikat a falu(k) – Sáp és Süly – javára fordítani. Igazi jótékony, vallásos emberek voltak, méltók arra, hogy nevüket századok multával is felemlegessék az itt lakó emberek.

Sőtér Gábort 1738-ban főszolgabírónak választották meg. Feleségével, Urbányi Erzsébettel 4 gyermeket neveltek: Évát, Juliannát, Borbálát és Franciskát. Éva és Franciska szüzességi fogadalmat tettek, Julianna egy bizonyos Kiss Sándorhoz ment feleségül, ám gyerekeik nem születtek. Egyedül Borbála vitte tovább a családi vérvonalat: Ethele (az őslakos család) Antal feleségeként 5 lánynak adott életet. Mind az öten férjhez mentek, ketten a Blaskovich családból választottak párt maguknak. A Blaskovich család ekkoriban a térség másik meghatározó földbirtokos családja, a tápiószentmártoni kápolna és a családi sírhely árulkodik meghatározó szerepükről (jelenleg a sülyi katolikus egyházközség tulajdonában és gondozásában van ez a hely, nyári táborok színhelye).

Cím: 2241 Sülysáp, Templom u. 20.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.