Németországi utazásunk

A Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány munkatársai 2022. augusztus 29-én Németországba utaztak. Utazás fő célja azt volt, hogy a 25 éves múlttal rendelkező partnerkapcsolatot újra felélesszük. A Ludwigsburgi Járási Hivatal elnökével is találkoztunk és kellemes hangulatú beszélgetésen vettünk részt. A beszélgetés során a jövőbeni terveink is megfogalmazódtak, melyeket 2023-tól szeretnénk már megvalósítani. A hivatalos találkozót követően a természetvédelmi területeket jártuk be, valamint partnereink szálláshelyét tekintettük meg. A jövőben szeretnénk újra  a német- magyar diákok táboroztatását ösztönözni a két ország között. A programok alatt a Járási Hivatal dolgozói velünk tartottak, így megismerkedhettünk egymás munkaterületeivel is, valamint ötleteket szerezhettünk jövőbeni működésünkhöz is.

 

Köszönjük szépen ezúton is a meghívást, a természetvédelmi területek ismertetését és minden programot. Sok sikert kívánunk a Ludwigsburgi járás további működéséhez.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.