Szent Lőrinc templom – Szentlőrinckáta

Szentlőrinckáta Pest megyei község, a Mérges-patak partján, Jászberénytől 17 kilométerre nyugatra. A falu első okleveles említése 1473-ból való, a birtokosai a Kátai-, a Kókai-, és a Galsai-családok voltak. A 15 éves háború idején a falu teljesen kihalt, majd a törökök elűzése után, a XVIII. század elején királyi adományként Kátát a Sőtér család kapta meg. A Rákóczi szabadságharcban Sőtér Ferenc földesúr Tamás nevű testvérével együtt harcolt. Itt betegedett meg hatvannégy éves korában 1709-ben Bottyán János Rákóczi-fejedelem tábornoka, akit a tarnaörsi táborban temettek el. A hódoltság után a Laczkovics, a Péterffy és a Beniczky család anyagi segítségével, irányításával újjáépült a Zagyva-menti falu. 1727-ben kezdték meg a mai templom építését, amely 1730-ban készült el. Tervezője Haag Ádám volt,és a templomot Szent Lőrinc vértanú tiszteletére szentelték föl, majd a szent tiszteletére nevezték el a települést Szentlőrinckátának.
A szentlőrinckátai római katolikus templom 33 méter magas tornyában 3 harang lakik. Ezek közül a legértékesebb az Anton Zechenter által öntött középső, mely a XVIII. századból származik. Sajnos a XX. században füles koronáját levágták és tárcsásra cserélték. A harangokat Farkas Titusz villamosította fékezés nélküli elektromágnesekkel, így azok lekötött nyelvvel szólnak.

Cím: 2255 Szentlőrinckáta, Szentlőrinc u. 16.
Tel.: 06-29-431-473

Videó a templom harangjairól

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.