Bab-Uska Tájház Úri

Aki ellátogat Úriba, a „BAB-USKA” Tájházba megcsodálhatja – a mára már teljesen elhagyott népviselet –minden darabját, mivel a Tájház létrehozója és tulajdonosa, valamint szülei évtizedeken keresztül mentették és gyűjtötték e páratlan ruhadarabokat az 1800-as évek végétől.

A „BAB-USKA” Tájház 2013. májusában – hosszú évtizedes gyűjtőmunka után, önerőből létrehozva – nyitotta meg kapuit az érdeklődők számára. Nevét ősök iránti tiszteletből, megkülönböztető nevükből kapta.

A tájház egy jómódú paraszt család tulajdona volt, 1926-ban épült, – ez került megvásárlásra. A kilenc helységből álló épületben, a „tiszta szobákban” őrzött népviseleti ruhadarabok mellet – az érdeklődő közönség  – bepillantást nyerhet a korabeli paraszti életforma mindennapjaiba. Megismerheti a lakás berendezését, a tárgyi- és használati eszközöket.

A fészerben és az istállókban az állattenyésztéshez és a gazdálkodáshoz szükséges felszerelések láthatóak.

A telek hátsó részén van elhelyezve a kukorica góré, és az önellátást szolgáló – bemutató – konyhakert.

A Tájház állandó kiállítása mellett minden évben rendezünk egy időszaki kiállítást is.

A Tájház nyitva tartási idején kívül szívesen fogadunk kiránduló csoportokat, családokat, táborozókat és minden nagyobb létszámú csoportot, aki nem tud hozzánk ellátogatni hétvégén.

Nyitva tartás: március 1-től – október 31-ig minden szombaton: 10 órától 18 óráig
Cím: 2244 Úri, Fő út 52.
Telefonszám: +36-30-49-09-096, vagy 06-29-456-315 – Szörfiné Solti Erzsébet 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.