Blaskovich Múzeum

A tápiószelei Blaskovich Múzeum az ország egyetlen, a második világháborút berendezésében is sértetlenül átvészelő KÚRIAMÚZEUMA. A botanikailag is érdekes park közepén álló klasszicizáló kúria 1906-ban épült. E kisnemesi udvarházat vásárolta meg BLASKOVICH GYÖRGY (1878-1960), aki jogi és testvére BLASKOVICH JÁNOS (1883-1967), aki mezőgazdasági akadémiát végzett. A két fivér 1912-ben költözött Tápiószelére.

A tápiószelei múzeum története két szálon is indult. Az egyik szál a Blaskovich testvérpár régészeti tevékenysége. Az ő kezdeményezésükre indítja a Magyar Nemzeti Múzeum 1923-ban azt az ásatást, melynek során Tápiószentmártonban, a sőregi út mellett emelkedő dombon egy szkítakori fejedelmi sírból előkerül a híres “aranyszarvas”, a tűzben aranyozott, szarvas alakú, elektron pajzsdísz. Régészeti kutatásaik közben bukkantak rá a tápiószelei szkítakori temetőre is, ahol a Nemzeti Múzeum régészei 1938 és 1953 között végeztek ásatást. Az itt talált leletek biztosítására 1947-ben a Blaskovich-kúriában megszervezték a MNM MÚZEUMI GYŰJTŐHELYÉT.

Másik szál a múzeum létrejöttében a Blaskovichok műgyűjtő szenvedélye, aminek kezdete a múlt század közepéig nyúlik vissza és a nagyapa, Blaskovich Gyula (1809-1850) nevéhez fűződik. 1848 tavaszát írták még, amikor Heves megye alispánjaként festményeket és metszeteket vásárolt a néhai egri érsek, Pyrker János László hagyatékából. Miután testvéreitől -földért cserébe- megszerezte a családi “régiségeket” is, megteremtette a Blaskovich-gyűjtemény alapjait. Halálával e kollekció Gyula nevű fiára (1843-1911) szállt, ki tovább gyarapította apjának hagyatékát. Műgyűjteményének legértékesebb darabjai 1889-ben a nagybányai történeti, majd 1896-ban Budapesten a millenáris kiállítás történeti főcsoportjában is bemutatásra kerültek.Fiai: György és János tudatos munkával fejlesztették tovább az öröklött anyagot. Egész életüket annak rendelték alá, hogy családi gyűjteményük együtt, egyben és Tápiószelén maradjon.

A Blaskovich Múzeum hét szobájában a három nemzedék által gyűjtött, a haladó köznemesség kultúráját és tárgyi emlékeit bemutató enteriőr kiállítás látható. A múzeum fogadóhelyisége az ebédlő, melynek falát vadász-trófeák, vadászattal kapcsolatos festmények, fegyverek és felszerelési tárgyak díszítenek. E szobában találjuk a szkíta aranyszarvas galvanomásolatát.

Múzeumkert

A tápiószelei Blaskovich kúriakert különleges értéket képvisel a 20. század eleji kúriakertek sorában, ennek kiemelkedő példája. A tápiószelei kúriakertet tervezését és kialakítását 1915 körül kezdték el a Blaskovich fivérek, akik Blazsek Ágoston székesfővárosi főkertészt bízták meg a kivitelezéssel.  A kúriát övező kert ma 1,4 hektár, ami is botanikailag érdekes. Az angolpark jellegű kertet íves vonalvezetésű sétautak tárják fel, pihenőkkel megszakítva. A fák között platánok, tölgyek, szilek, fenyők, hársak és vadgesztenyék, juharok élnek, alattuk díszcserjék, a talajszinten pedig ibolyák, gyöngyvirágok díszlenek. A park fái, cserjéi jórészt egyidősek a kúriával, ami 1911-ben került a család birtokába. Gazdag a madárállománya. 2011 óta Madárbarát Kert címet viseli, mert a múzeumi civil egyesület révén bekapcsolódtak a Magyar Madártani Egyesület madárbarát programjába. Tápiószele Önkormányzata a tápiószelei múzeum parkját 2009-ben helyi jelentőségű védett természeti területté, majd a Kulturális Örökség Hivatal 2010-ben a teljes egykori Blaskovich kúriakertet védetté nyilvánította.

Tanösvény

2008-ban MÚZEUMPEDAGÓGIAI NÍVÓDÍJAT kapott a tápiószelei kúria műemléki környezetében kialakított BOTANIKAI TANÖSVÉNY.

Nemcsak a Blaskovich kúria eredeti berendezése szép tükre a magyar köznemesi életformának, hanem az udvarházat övező park is. Kialakítása az 1910-es évek közepére megy vissza.

2007-ben létrehozott botanikai tanösvény elsődleges célja az épített és kulturális örökség mellett a természeti értékek megismertetése, szakszerű bemutatása.

A tanösvény részei: tájékoztató- és fajtáblák, oktató-pihenőhely, interaktív játékok.

A park fái, cserjéi jórészt egyidősek a kúriával, ami 1911-ben került a Blaskovich család birtokába. Gazdag a madárállománya. Az ösvény tájékoztató táblái a kert élővilágát mutatják be (fákról, cserjékről, aljnövényzetéről, madarakról, odújaikról olvashatunk érdekességeket). A belső kerti út mentén 6 darab képes tábla került kihelyezésre, amelyekből megismerhető a kúria és a kert története is. Kert történetéről, A műemléki környezetről,

A tanösvény ismeretterjesztő funkcióját látják el még az ún. fajtáblák. A fák, a cserjék, a jellemző aljnövényzet nevét kis táblákon tüntették fel. A fajtáblákat három kategóriába sorolták, és három színnel látták el.

A régi, Blaskovichok által telepített fákat külön ikonnal jelölték (tölgy, platán)- barna, a nem őshonos, de a parkba illő (vadgesztenye) – zöld, tájidegen, itt veszélyes faj (akác) színe – piros.

A rekonstruált filagória nemcsak pihenés, hanem a nevelés-ismeretszerzés színtere, mivel ez egy osztály vagy tanulócsoport befogadására is alkalmas. A helyszín ideális a bemutató anyagának megbeszélésére, madárhangok megfigyelésére.

Kapcsolat:

Cím: 2766 Tápiószele, Múzeum út 13.
Telefon: +36 53 380 157

E-mail: blaskovichmuzeum@gmail.com
Weboldal itt

Nyitvatartás:

A múzeum nyitva tartása:  2019. november 1-től november 30-ig keddtől szombatig, 9-től 16 óráig.

Szünnap: hétfő és vasárnap.

Téli nyitva tartás: 2019. december 1-től 2020. március 1-ig hétköznap 9-től 16 óráig. HÉTVÉGÉN ZÁRVA.

Előzetes bejelentés alapján más időpontban is fogadunk csoportokat.

Nyári nyitva tartás: Március 1-től naponta 9 órától 17 óráig. Szünnap hétfő.    

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.