Evangélikus templom – Tápiószele

A homlokzati tornyos, egyhajós templom 1825-ben épült copf stílusban. 1925-ben kapott nagyobb, impozánsabb harangtornyot. Oldalt 3-3 az oltár fölött két szegment íves ablak található. Berendezése is copf stílusban készült. Műemlék védelem alatt áll.

A tápiószelei oltár-szószék 1905-ben készült Csáky Gyula és Kockás Imre tápiószelei asztalosok munkája által. Az oltárkép Thury Gyula festőművész alkotása. Az orgonája 1905-ben készült a pécsi Angster József és fia orgonagyárában, pneumatikus rendszerű, táskaládás szélládákkal.

A lelkészlakás története:

Az 1700-as évek végétől 1838-ig a Tápiószelei gyülekezet a Tápiószentmártoni anyaegyház gondozása alá tartozott. 1838-ban, mind a külső, mind a belső körülmények lehetővé tették, hogy Tápiószele önálló anyagyülekezetté alakuljon úgy, mint akinek van helyben lakó lelkésze. 1839 március 19-én Mocskonyi József lekésszé szentelésével ez a folyamat elindult. A lelkész szolgálati idejének első éveiben bérelt házban lakott, majd a gyülekezet 1840 és 1843-között építette meg a lelkészlakást. Az épület 1983-ig betöltötte ezt a funkcióját. 1986-tól 1983-tól üressé vált épületet átalakítják 25-30 fős konferencia hellyé. 1996-tól az épület gyülekezeti termét leszámítva haszonbérleményként funkcionál.

Cím: 2766 Tápiószele, Széchenyi út 34.

Evangélikus Egyházközség lelkésze: Kustra Csaba – +36/29-432-029
Holnap itt

Istentiszteletek: Minden vasárnap október végétől március végéig 13.30, március elejétől október végéig 16 órakor

Felettes intézmény: Tápiószentmártoni Evangélikus Egyházközség


2766 Tápiószele, Széchenyi u. 32.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.