Szent Máté templom – Kóka

Története:

A Szent Máté evangélista tiszteletére szentelt római katolikus templomot – Haag Ádám mester irányításával – a többször átalakított,  középkori helyére építették 1822-ben. A klasszicista stílusú, szabadon álló, nagyméretű templom tornya a homlokzat síkját folytatja. A falfelületeket párkányok és lizénák osztják, a bejáratot timpanon hangsúlyozza. Szószéke és főoltára XIX. századi klasszicista alkotás.
Az orgona Bakos Károly ceglédi mester munkája (1868), a három harangot Slezsák Sándor aranykoszorús mester öntötte.

A kókai római katolikus templomot az 1819. évben főtisztelendő Chválay Endre plébános kezdte építeni a már akkor is több mint 2000 lakosú Kóka község teljes támogatásával.
A régi gót stílusú templom, amely a jelenlegi mögötti téren állt és Sülysáp felé nézett, nagyon kicsi volt és sok száz év alatt annyira elhasználódott, hogy el kellett búcsúzni tőle, és egy újabb, nagyobb templomot kellett megálmodni.
Ennek terveit Kasselik Fidél építőmester készítette, majd ő vezette a régi bontását és az új építését is. A szomszédos településeket és városokat is ideértve a környék legnagyobb temploma volt megszületőben!
1819. április 14-én Schült József kőműves és 12 kőműves segédje elkezdte lebontani a régi, romos templomot; s nem sokkal később pedig kijelölték a mai templom helyét és kiásták az alapok gödrét 5 öl mélyen és 1öl, 2 láb szélesen. A régi templom falában levő mészhabarcsba úsztatott terméskő anyag elég volt az új templom alapjához. Ezért legyen hála a több száz évvel előttünk élt ősöknek.
Az első alapkövet 1819. június 27-én a torony alatt helyezték el, melyet Dessingen Ernő váci püspök úr áldott meg. Az eseményen jelen volt Kóka legtehetősebb földbirtokosa, Waldstein Manó gróf királyi kamarás, a nagykárolyi Károlyi grófi család gyámja. Ő volt az építkezés legkomolyabb támogatója Károlyi István gróf mellett. Pusztán ők ketten 800.000 db téglát és 60.000 db cserepet adományoztak a templom építéséhez, ami akkori értékben 24.000 váltóforintot ért.
A templom pénztárában hosszú évek alatt gyűjtött és kamatoztatott 19.533 váltóforint volt, ehhez Kámánházy püspök hagyatékából 5.000 forintot kapott a falu. Ezekből az összegekből épült fel a templom hajója, viszont a befejezésre már nem volt elég a forrás. A templom tornya a külső párkányzattól felfelé, a sekrestye és az oratórium egy leleményes ötlet révén került befejezésre! Bárczay Pál alispán úr segítségével Kóka egy évre megkapta a só szállítás jogát: 793 mázsa só Szolnokról Pestre történő fuvarozásának árából épültek fel a még hiányzó részek.
A három éves munkálatok alatt négy építésvezető is megfordult Kókán, s végül Haág Ádám jászberényi kőműves mester fejezte be a templomot.
1822. május 21-én az itteni muzsikus cigányok koncertje közben az új toronyra elhelyezték a keresztet,
Október 31-én lebontották az állványzatot, berakták az ablakokat és az ajtókat.
November 10-én ideiglenesen a régi templomból Szent Máté evangélista képe az oltár fölé került, melyet a jelenleg is látható főoltárkép váltott le.
1822. november 19-én csendes mise keretében főtisztelendő Rendel Ferenc nagykátai plébános megáldotta az új templomot. Ehhez Sőtér Éva úrnő egy új miseruhát ajándékozott, s ebben celebrálták az első miséket.
Az említett új főoltárképet 1840-ben Iberall György pesti festő készítette melyen Szent Máté evangélistát a templom egyik patrónusáról, Károlyi István grófról mintázta meg. Külön érdekesség, hogy a mellette levő angyal pedig a gróf lányát, Gerardine-t ábrázolja!
A gyönyörű szószék Alter Jakab pesti asztalos munkája. 1873. évben történt meg a templom ma is látható kifestése, illetve a mennyezeti képek elkészítése, amelyeket Skricsák István templomi főfestő művészien alkotott meg. A kezéből kikerült és az építtetővel egyeztetett tervek alapján a templom secco-i az egyház legnagyobb ünnepeit ábrázolják. A templom főbejáratától az oltár felé haladva a következő mozzanatok kísérnek végig bennünket: első az Egyház születése Pünkösdkor; középen legnagyobb ünnepünk és lelki újjászületésünk alapja, a Húsvét áll; még beljebb pedig Krisztus születése, a Karácsony fogadja a látogatót; a szentély fölött pedig az Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség születése tárul elénk az Utolsó Vacsora képében.
Templomunkat 1932-ben renoválták belülről utoljára, majd 1964-ben külsőleg is felújították.
A Szent Máté-templomon 1964. és 2010. között több kisebb–nagyobb külső és belső állagmegóvó, esetenként javító munkálatok történtek, melyek közül külön megemlítjük a Schlachta István plébános irányításával 1978-ban a toronysisakon jelenleg is álló új templomkereszt elhelyezését.
Az impozáns méretű, 31 méter magas toronyban három harang van. Közülük a legnagyobb, délidőben megszólaló 4 mázsa 60 kilós harangot Szlezák Rafael, Magyarország aranykoszorús mestere öntötte Budapesten, 1933-ban.
A kókai lakosság egy részének, valamint a Váci Egyházmegye, illetve Kóka Község Önkormányzatának segítségével (anyagi és élőmunka), továbbá az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program és az Európai Unió támogatásával 2010-2011-ben teljes körű külső felújítás történt, beleértve a parkosítási és tereprendezési munkákat is, melyet további két év pályázási és közbeszerzési tevékenység előzött meg.
Chválay plébános szavai idő nélküliek, ma is aktuálisak: „A figyelmet annyira magára hívja, hogy senki sem lesz, aki nagyszerű felépítését ne csodálná. A Váci Egyházmegyében nincs hozzá hasonló templom. „

Cím: 2243 Kóka, Kossuth Lajos u. 63.
Tel.: 06-29-428-146

E-mail: dobza@freemail.hu
Ülőhely: 256 fő
Állóhely: 20 fő
Weboldal itt
Virtuális Szent Mise

Miserend

hétfő:
kedd: 18:00
szerda:
csütörtök:
péntek: 18:00
szombat: 18:30
vasárnap: 9:00

*Gyónási lehetőség vasár- és ünnepnapokon kivéve (Karácsony, Újév, Húsvét, Pünkösd, Úrnapja)
a szentmise előtt 8:30-8:50-ig

A hétköznapi szentmisékat a plébánián kialakított kápolnában tartjuk!

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.